Amint arról már korábban beszámoltunk Önöknek, cégünk felvállalta az iratok, dokumentumok szakszerű mentését és professzionális módszeren alapuló tömeges savtalanítását.
Az általunk alkalmazott bückeburgi eljárás jelenleg az egyetlen, mely a savtalanítással egy lépésben a papír bizonyos fokú erősítését is elvégzi. Cégünk e célból megvásárolta a Neschen AG által kifejlesztett C900 típusú gépet és az ehhez tartozó technológiát,a bückeburgi eljárást.
A tevékenység közel egy éves előkészítése során szakembereink elsajátították az eljárást és kialakították a Magyarországon szükséges technológiai hátteret. Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a rendszer beüzemelése sikeresen megtörtént! Szakképzett munkatársaink elsajátították az üzemeltetéshez szükséges folyamatokat és készen állnak az Önök igényeinek teljesítésére! A technológia és a berendezés gyakorlati bemutatójára 2006. november 28-án egy sajtótájékoztató keretén belül kerül sor.
Bízunk benne, hogy ezen egyedülálló technológia hazai meghonosításával sikeresen hozzájárulhatunk az Önök tevékenységének megvalósításához, a felbecsülhetetlen értékű dokumentumok, valamint nemzeti örökségeink megmentéséhez.