|

| Green Datacenter |

|
A Lampertz GmbH. fennállása óta arra törekszik, hogy ügyfelei részére a legkorszerűbb megoldásokat nyújtsa. A legújabb fejlesztésű, moduláris géptermek már a környezetbarát szempontok figyelembevételével kerülnek gyártásra és telepítésre, ezzel is hangsúlyozva a cég felelősségvállalását és tudatos üzleti kultúráját
" Green Datacenter" - A környezetbarát gépterem Lampertz technológiával
I. Total Cost of Ownership (A tulajdonlás teljes költsége)
- Számítógépterem építése során a szükséges fizikai környezet és alapterület méretezése során alapvető követelmény, hogy legalább olyan méretű gépterem készüljön el, ami 3-5 évre nézve elegendő területtel rendelkezik. Ennek ellenére, a leggondosabb tervezés mellett is gyakran előfordul, hogy 3-5 éven belül a rendelkezésre álló szabad alapterület nem elegendő az informatikai eszközök elhelyezésére. Lehetőségként, új gépterem kijelölés vagy a teljes gépterem új helyre való költöztetése között lehet választani. Mindkét esetben számtalan olyan költséggel kell számolni, amelyek csupán azért merülnek fel, mert a gépterem alap infrastruktúráját az új helyszínen is ki kell építeni. Amennyiben viszont, akár üzem közben is lehetőség van a gépterem alapterületét változtatni, akkor mindezen költségek megspórolhatóak. A moduláris felépítésű gépterem költséghatékonysága akkor jelenik meg leginkább, amikor a tulajdonos a számítóközpontját bérleményben üzemelteti és a cég növekedésével párhuzamosan, vagy más okok miatt, a számítóközpont költöztetésre kerül. Ilyen esetben az új gépterem helyszínén mindazon átalakítások szükségesek, melyek egyszer már kialakításra kerültek. Moduláris gépterem esetén azonban, lehetőség van a teljes gépterem költöztetésére, amelynek költsége az új beruházásnak csupán töredéke. Gyakorlati tapasztalatok alapján, egy Lampertz gépterem komplett költöztetése és új helyszínen történő felépítése az eredeti bekerülési költségek inflációval korrigált értékének kb. 15%-ra rúg.
- A modularitás mellett szóló érv az is, hogy a gépterem költöztetése időben gyorsabb, mint egy új helyszín kialakítása.
- A fentiek alapján kijelenthető, hogy a Lampertz gépterem által biztosított modularitás már közép távon (3-5 év) isjelentős megtakarítást eredményez.
II. Gyártás, hulladék gazdálkodás, újrahasznosítás
- A Friedhelm LOH csoportba tartozó Lampertz GmbH. ISO 9001 és ISO 14001 minősítéssel is rendelkezik. A Lampertz Frankfurt melletti, Hof-ban található üzemének gyártási technológiája a legszigorúbb minőségirányítási és környezetvédelmi előírásoknak is megfelel.. A gyártás automatikus vezérlésű gépsorokon történik a lehető leghatékonyabb nyersanyag-felhasználás mellett.
- A gyártás során keletkező hulladékot nagy részben újrahasznosítják, kisebb részben pedig, ellenőrzött módon, tárolóhelyekre szállítják.
- A Lampertz GmbH. által gyártott moduláris számítógépterem kizárólag környezetbarát anyagokat tartalmaz. Ezen anyagok igény esetén teljes mértékben újrahasznosíthatóak - erről maga a gyár gondoskodik. A Lampertz gépterem paneljei tűz esetén sem bocsátanak ki magukból káros égési anyagokat, sőt, a tűz során sérült paneleket a gyár szintén visszaveszi.
- A Lampertz számítógépterem elemeinek hasznos élettartama akár több 10 év is lehet, amely idő alatt további anyagok beépítése, felhasználása számottevő mértékben nem szükséges.
- Mivel a Lampertz által gyártott számítógépterem-rendszerek teljes mértékben moduláris felépítésűek, így, egy esetleges gépterem bővítés, vagy teljes költöztetés során az elemek a funkció teljes megtartása mellettújrahasznosíthatóak.
- Telepítés, bővítés, költöztetés közben minimális, vagy alig észlelhető hulladék keletkezik, így a szemétszállítás nemcsak környezetvédelmi, hanem költség szempontból is jelentős megtakarítást eredményez.
 A környezetbarát számítógépterem - a legkorszerűbb technológiával |
 A környezetbarát számítógépterem - moduláris falazat, környezetkímélő megoldások |
 |
 |
 |
|
További
információért lépjen kapcsolatba munkatársunkkal:
név: Balogh Tamás email: itsecurity@persecutor.hu telefon: +36 (1) 466 6950 / 120 mobil: +36 (30) 961 2597 terület: IT biztonság
|
|
 |
 |
 |
|
|